Luis Bunuel: Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig

Luis Bunuel: Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig

Luis Bunuelt szinte mindenki ismeri. Ebben a kötetben az első két filmjének, a Salvador Dalíval közösen készített Az andalúziai kutyának és a mára kultikussá váló Az öldöklő angyalnak a forgatókönyve található. Az irodalmi igényű és nagy precizitással készült írások nemcsak a rajongók, hanem a filmkedvelők számára is kellemes perceket szerezhetnek.

Németh István: Műtárgyak a boncteremben – Tanulmányok az orvoslás és a képzőművészet tárgyköréből

Németh István: Műtárgyak a boncteremben – Tanulmányok az orvoslás és a képzőművészet tárgyköréből

Németh István immár több mint húsz éve publikál rendszeresen a Lege Artis Medicinae (LAM) orvostudományi folyóirat kulturális rovatában különböző képzőművészeti és kultúrtörténeti témákat érintő tanulmányokat, amelyeknek orvostörténeti vonatkozása is van. 22 írása található meg ebben a kötetben, olvashatunk például az orvos-festő Szent Lukácstól, Frida Kahlo életéről és művészetéről, a pestisről és a tyúkszemkezelésről valamint a szerelmi betegségről is.

Nagy Ilona: A Grimm – meséktől a modern mondákig – Folklorisztikai tanulmányok

Nagy Ilona: A Grimm – meséktől a modern mondákig – Folklorisztikai tanulmányok

A legnagyobb hatású európai mesegyűjtemény, a Grimm testvérek gondozta Gyermek- és házi mesékről, a mesemondókról, a mesék gyűjtéséről, a történetmondás folyamatáról, a női és a férfi mesemondók elbeszélései közti különbözőségekről és még sok másról olvashatunk Nagy Ilona kötetében.

Between Stage and Screen: Ingmar Bergman Directs

Between Stage and Screen: Ingmar Bergman Directs

Ingmar Bergman is worldwide known as a film and stage director. Yet no-one has attempted to compare his stage and screen activities. In Between stage and screen Egil Törnqvist examines formal and thematical correspondences and differences between a number of Bergman’s stage, screen, and radio productions. In the prologue Bergman’s spiritual and aesthetic heritage and his position in the twentieth century media landscape is outlined. In the epilogue the question is answered to what extent one can speak of Bergman’s directorial ‘method’ irrespective of the chosen medium.

/* */