Rose Tremain: A Gustav-szonáta

Rose Tremain: A Gustav-szonáta

A Gustav-szonáta világa szerencsére nem sablonos, nem nyer mindig a jó, nem lehet mindent rendbe hozni, egy-egy döntés akár egy egész életet tönkre tehet, ahonnan nincs visszaút. A szereplők gyakran hibáznak, gyakran bántják a másikat, önzőek és nemtörődömök, de valahogy az egész történet mégis szép… És külön kiemelném, hogy rengeteg olyan szál, történés van, ami feladná a magas labdát, hogy az írónő egy laza csuklómozdulattal lecsapja, és meghúzza a legirodalmibb fordulatokat, de nem teszi. Ettől is lesz olyan életszagú és egyedi ez a regény. A Gusztáv-szonáta egy olyan könyv, amit tényleg mindenkinek érdemes lenne elolvasni.

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Ha a lakás metaforával szeretnék élni – mely a Fehér farkas című kötetben kimondottan erőteljes –, azt is mondhatnám: Tóth Krisztina minden novellájával egy-egy ajtót tár fel. Ezeken az apró réseken bekukucskálva tizenhat történetszelet sejlik fel előttünk, csontig hatoló, húsba metsző elevenséggel. A valóság éles, mélyreható darabkái ezek, melyek a jelenből kiragadott, kimerevített és összefűzött képkockák láncolatán keresztül pont úgy vezetnek le a lélek mélységeibe, ahogyan a nyitónovella főszereplője ereszkedik alá a liftakna magányába.

Anthony McCarten: A két pápa

Anthony McCarten: A két pápa

A két pápa ténylegesen életrajzi regény, még akkor is, ha ezúttal két (sokszor meglepő párhuzamokat felvonultató) életútról beszélünk. Egyáltalán nem száraz, de nem is kelt forgatókönyves hatást. McCarten egyszerre távolságtartó és intim, hol rideg tényekkel és adatokkal, hol finom humorral kommunikál. Felfesti, hogy a két egyházférfinak mennyire hasonló a története. Egyikük a náci Németországból jött, másikuk a szinte egyfolytában vérben gázoló Argentínából. Végigvezet azon, hogyan lettek a fiúkból papnövendékek, majd papok, s hogyan emelkedtek egyre magasabbra az egyház hierarchiájában. Bemutatja az erényeiket és a bűneiket is, illetve azt, miként fejlődtek a hitünkben, mit tanultak és hogyan változtak a nézeteik.

Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék

Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék

Khemiri humora sodró lendületű stand-up monológgá változtatja a legrutinszerűbb hétköznapokat anélkül, hogy egy pillanatra is elfedné a szórakoztatás kedvéért, hogy akiről szól, az a legkevésbé sem élvezi ezt. Ugyanakkor olyan pszichológiai érzékkel mutatja be a hétköznapi gyereknevelés rutinjain, egyszersmind a kevésbé mindennapi apazáradékon keresztül, hogy mit jelent szülőnek lenni, hogy a nevetés közben sem menekülhetünk a saját viselkedésünkkel történő elszámolás elől.

Oravecz Imre: 1972. szeptember

Oravecz Imre: 1972. szeptember

Az itt szereplő kilencvenkét „egy lélegzetvétellel” elolvasható, egymondatos prózavers olyan természetességgel, átgondoltsággal és lendülettel képes megjeleníteni magát a hétköznapokban megjelenő szerelmet, ami gyakorlatilag utánozhatatlan. Az egyik legelképesztőbb ezekben az átlagosan tizennyolc-húsz sornyi szövegekben az, ahogy megjelenik bennük a szerelem egésze: az első szikrázó pillanatoktól, a mindent háttérbe szorító lángolástól kezdve, az egyre szürkülő és átlagosabbá váló hétköznapokon át a hol fájdalmas, hol végső megnyugvást hozó búcsúig.

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Amiatt választottam és ajánlom ezt a novelláskötetet, mivel az olvasása számomra egyet jelent a nosztalgia, a nyugalom és a békesség érzésével. Számomra még inkább érdekessé teszi a könyvet, hogy a szerző saját gyerek- és felnőttkori emlékeibe és élményeibe enged betekintést. A kedvenceim közé tartoznak a gyermekkori novellák, amikben a csodálatos nyarakra olyan nosztalgiával gondol vissza, és úgy írja le őket a szerző, mintha mi is ott lennénk. Emellett szegedi egyetemistaként különös élményt adnak, és még inkább közelebbinek érzek egyes novellákat, amikben Szeged is megjelenik a történések helyszíneként.