Előre bocsátom, őszinteségemért talán nem kedvel majd, de ezt el tudom fogadni, mivel leszögezhetjük, hogy Ön és én soha nem leszünk jó barátok. HOGY TEHETTE? Hogy tehetett ilyet, hogy megvezetett a szép külsővel? Egyszerűen nem értem Önt.
A “Harcosok klubja” írója ebben a regényében az emberek örökös tökéletességre törekvését és menthetetlen színpadiasságát figurázza ki tömör prózájával, szerethetetlen karakterekkel és a sorok között végigfutó, aggasztó kérdéssel: ” Mi is ilyenek vagyunk?” Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kicsit megbotránkozni az emberi faj abszurditásán.
Vérben, egyéb testfolyadékban, emberi aljasságban, pedofíliában és hasonló gusztustalanságokban bővelkedő regény. Sem kriminek, sem kalandregénynek nem mondanám. A naturalista jelzőt azonban kéretik komolyan venni.
Chuck Palahniuk egyszerű, velős mondatokban mesél, kissé lázálomszerűen ugrálva, de aki ismeri már a történetet, annak egy pillanatra sem fognak gondot okozni a hirtelen váltások – és ez a zseniális adaptálást dicséri –, szinte pörögnek a filmkockák a szemed előtt. Hatásos és jól megfilmesíthető anyag, de az író művészi magaslatokkal nem fárasztja magát, sokkol a nyerseségével és képtelen vízióival. Cselekményességével inkább forgatókönyvszerű, a leírások inkább szimbolikusságuk miatt szerepelnek, a monológok filozofikussága egyszerűségre törekszik, hogy mindenki megértse és magáévá tehesse őket. Így viszont a regény gyorsan és addiktívan olvasható.
Mit tud ez a könyv, ami ennyire tetszik az olvasóknak? Valódi gyöngyszem vagy csak hype? Egyáltalán minek olvassuk: teológiai fejtegetés, vallásos irodalom vagy sci-fi? Nem folytatom, mert számos olyan kérdést lehet feltenni, amelyekre nincs egyértelmű válasz, kezdve azzal, hogy egyáltalán nem mindegy, hívő vagy ateista, sci-fiben járatos vagy járatlan befogadóról van szó.
„Az Egyetleneim című kultkönyv írójának valóságot az álmokkal keverő, kultúrtörténeti és fantasztikus elemekkel átszőtt kalandregénye egyszerre juttatja eszembe Poe, Lovecraft sötét vízióit és Szerb Antal melankolikus utazóregényeit. Főhőse alvajáróként bolyong a modern tudomány, az iparosodás, a degeneráció poklában, miközben mániásan keresi a világból kivesző szépséget, mitikus teljességet. Különösen tetszett az örömlány által elbeszélt folytatásos mese, amely nélkül Jonathan sem ébredhetne rá küldetése valódi céljára.”
Teljesen valósághű, és ahogy olvastam teljesen beleképzeltem magam. Fantasztikus!
A regény alapjául megtörtént események szolgálnak, bár a szerzők szerint ez nem igen számít. Szerintem azonban nagyon is. Egészen másképp olvastam, főként annak tudatában, hogy Stefan Thunberg a „Military Gang” néven elhíresült bankrablók öcsikéje.
Nem cuki kis nyuszikról szól ez a nehezen meghatározható műfajú történet. Éppen annyira érinti a szociológia, a pszichológia területét, mint amennyire tartalmaz beágyazott irodalmi elemeket, mint a nyulak teremtéstörténete, saját meséik és hiedelmeik.
Mark Twain egyszerűen zseniálisat alkotott; micsoda képzelet, micsoda mesélőke, micsoda fordulatok… Atyaég! Nevettem, izgultam, sírtam… és borzalmasan élveztem.