Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Nem kíván megfelelni semminek és senkinek, nem kerülgeti a tabukat. Nem a szolidaritás és a politikai korrektség perspektíváit mérlegeli, hanem az emberi, nagyon is emberi útvesztők nyomvonalán haladva teszi fel íróilag megdolgozott kérdéseit. Olyan prózát írt A varjúkirályban, amely kortársivá avatja a valóságot (sic!), itt és most kelt indulatot, együttérzést. Viszolygást és félelmet. Szorongást. Vakmerő vállalkozás; nietzschei értelemben segít élni.

Nick Hornby: Olyan, mint te

Nick Hornby: Olyan, mint te

Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.

Háy János: A cégvezető

Háy János: A cégvezető

A cégvezető 370 oldalon kapja a magáét ettől az elbeszélőtől, aki óriási lendülettel, kitartóan és sokszor könyörtelenül mutatja be a cégvezető életét, korábbi döntéseit (sőt felmutat lehetséges döntéseket is). Olvasás közben úgy éreztem magam, mintha valaki fölém hajolna és folyamatosan, megállás nélkül, hol megértőbben, hol ingerültebben vagy dühösen szembesítene engem, mint saját életem cégvezetőjét, a cégem működésével.

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Hogyan tudunk megszabadulni a személyiséget szorongató, szabadságot korlátozó helyzetekből és szerepekből, a törések emlékétől, a minket ért traumák következményeitől; mit jelent a szabadulás, van-e esély rá: ezekre a kérdésekre keresi a választ Szabó T. Anna új novelláskötetében, melynek szereplői, tinédzserek és felnőttek, férfiak és nők leginkább a ránk hagyományozott, felvett vagy minket ért rosszból keresik a kiutat, vagyis az önmagukhoz vezető utat kutatják.

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Az elbeszélő pedig olykor kilép a Bach által átlátható térből és történésekből, hogy mi láthassuk, hogyan válik a 18. században még jó munkaerőnek és adófizetőnek tartott szorgalmas német közösség a Szovjetunióban ellenséggé, hogy a rettegő, ezért túlbuzgó alattvalók hogyan tudják túlszárnyalni a megvalósítás során a vezér legmerészebb elképzeléseit is. A haldokló Lenint és a biliárdozó vagy kóbor kutyákat etető Sztálint bemutató részletek kicsit tendenciózusak, de nem hiányoznak azokból sem a szimbolikus elemek. Azt hiszem, a legjobban az az epizód sikerült, amikor a nagy vezér hatalmas birodalmában utazgatva véletlenül leszáll a vonatról, és leereszkedik népéhez, de mindent annyira kicsinek lát, hogy pánikba esik, és elmenekül.

Elena Ferrante: Nő a sötétben

Elena Ferrante: Nő a sötétben

A már-már polgárpukkasztó könyveiről elhíresült olasz író, Elena Ferrante Nő a sötétben című művével ezúttal a nyugati társadalom konvencionális női szerepeinek legszentebbikébe áll bele: az anyaságba. De elgondolkodtató bátorság vagy önkényes provokáció bújik meg a pillanatképek sokaságára épülő naplószerű írásban?

Mark Haddon: A delfin

Mark Haddon: A delfin

Angelica egy fegyver nélkül harcot vív, ami legalább annyira hősies, mint Periklészé, még ha a lánynak nem izommunkával, hanem lelki ellenállásával kell is legyőznie az ellenfelét. De vajon hogyan lehet felvenni a harcot egy alá-fölérendeltségen alapuló kapcsolat ellen? Érdemes-e küzdeni egy olyan helyzetben, ahol senki sincs velünk, ámde többen is vannak ellenünk? Mennyire képes valaki kegyetlen és zsarnoki lenni a szeretet álarca mögé bújva? És persze vajon meg lehet-e neki bocsátani?

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül

A Nők férfi nélkül nem túl terjedelmes regény a maga 240 oldalával, de annál súlyosabb: nagyon is nehéz témákat ölel fel. Panaszkodás, vádak, ítéletek nélkül mesél el egy történetet az 1950-es évek Leningrádjából, egy olyan fiatal nőről, akinek rövid és nehézségekkel teli életében az örömet a kislánya jelentette, és akinek minden vágya és igyekezete arról szólt egészen az utolsó légvételéig, hogy a gyermeke jövőjét a legjobb tudása és lehetősége szerint egyengesse. Érződik a műből az adott történet női szereplőinek szívóssága, ereje, néha elgyengülése és botladozása, ám ezekből újult erővel való kilábalása, a végsőkig való kitartás, és mindenekelőtt a hit és a szeretet, valamint ezek erejében való remény és bizakodás.

Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj

Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj

Ha az ember kezébe veszi Esterházy Péter második könyvét, a Pápai vizeken ne kalózkodj!-t, vagyis újra kalózkodásra adja a fejét, és a cím első szaváról nem az éppen regnáló Ferenc és nem is a könyv megjelenésekor hivatalát betöltő VI. Pál, de még csak nem is a tisztség jut eszébe, hanem Pápa városa és annak is messze földön híres húsüzeme (és a nagyapja és apja, ahogy a könyv beszerzése és a családi első olvasat idején eszi a valószínűleg az ebből a húsgyárból származtatott szép emlékű krinolint), akkor ezzel valószínűleg tévúton jár, még ha úgy is akarná kiverekedni magát ebből a hosszúra nyúló első mondatból, hogy a zárójeles részt kihúzza, és azt feltételezi, hogy a könyv első harmadát kitevő pincér-novellákban megjelenő húskészítmények némelyike eme Veszprém megyei kisváros 1913-ban alapított húsfeldolgozó üzeméből vette az útját az étteremben a mesterséget űző pincér, vagyis Miklós kezei közé, hogy a vendégei elé tárja.