Ottlik Géza: Iskola a határon

Ottlik Géza: Iskola a határon

Az Iskola a határon a magyar posztmodern előszobája. Fájdalmasan gyönyörű alkotás, benne mindennek jelképes szerepe van. Bemutatja néhány kamaszfiú szemén keresztül, hogy milyen is felnőtté válni, majd felnőttként visszanézni mindenre. Hogyan változik meg minden az idő múlásával, és a múlthoz viszonyított érzéseink. Mert bármennyire fáj, de csodálatos módon minden úgy van jól, ahogy van.

Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Zamjatyin regénye egyike a disztópikus regényeknek, amelyekben egy új társadalmi rend uralkodik és minden rendezettnek tűnik. Ha szeretnél szubjektív nézőpontból íródott, graduálisan feltöredező szövegegységet olvasni, a Mi-t nagyon tudom ajánlani. Nem hosszú, az én kiadásom, csak körülbelül 220 oldal, úgyhogy sikerélményhez is könnyen juthatsz, hogy újabb könyvet olvastál el ;)

Richard Dawkins: Isteni Téveszme

Richard Dawkins: Isteni Téveszme

Hosszú évekig meg akartam térni, de volt bennem valami, ami ezt meggátolta. Dawkins világított rá erre a valamire. Ez a logicizmus és a tudományos beállítottság, ami racionalitáson alapul mintsem légből kapott romantikus érzésekből. Aki az érzelmeken keresztül kommunikál, annak rosszul esnek az ilyen írások. De aki hajlandó kilépni és megismerni a világot, az büszkén fog beszélni ateizmusáról.

Patrick Rothfuss: A Szél Neve

Patrick Rothfuss: A Szél Neve

Ez az a könyv, ami berángatott engem az olvasás világába. Rothfuss nem csak abban volt az első, hogy sikerült neki azt éreztetnie, mintha egy másik világ része lennék, de a protagonista helyébe is tökéletesen sikerült magamat képzeltetnie. Nem tudom, hogy aki olvassa az ajánlómat, az ismeri-e a művet, vagy rajongója-e a fantasy műfajnak, de a mindenképp ajánlom a figyelmébe, mert egyszerűen megragad és magába szív egészen addig, míg bele nem kezdesz a Bölcs Ember félelmébe, ami még el is nyel a világból, ahol most vagy.

Anders Roslund-Stefan Thunberg: A kötelék

Anders Roslund-Stefan Thunberg: A kötelék

A kötelék kétségtelenül jól megírt könyv, de itt nem éreztem azt az elemi erőt, mint a Hajsza esetében. Persze szemét dolog egyiket a másikhoz hasonlítgatni, de mi más választása van ilyenkor az egyszerű olvasónak? Az elbeszélőtechnika ugyanazt a sémát követi, mint az első kötetben, időben és a nézőpontok között is váltogatva áll össze a történet. Továbbra is Leo és családja áll a fókuszban, a jól megérdemelt börtönbüntetésének leteltével vesszük fel az események fonalát. A skandináv krimik sosem csak krimik, legtöbben – én legalábbis – ezért szeretjük őket, és ez A kötelék esetében is igaz.

/* */