Rotschild Klára szalonja már a két világháború között fogalommá vált. A Horthy-kor arisztokratáit, valamint a Kádár-korszak nagyasszonyait is öltöztette. Simonovics Ildikó divattörténészként hiteles forrásokkal együtt izgalmas betekintést kínál a Rotschild-ruhák mögötti világba, és megkísérli megválaszolni, mi volt Rotschild Klára sikerének titka.
Emlegettem már, hogy nem vagyok igazán krimirajongó, mégis fantasztikus élmény Carr könyveit olvasni, hiszen többszörösen túllép a bűntény-nyomok-megoldás egyszerű receptjén, és – Dr. Kreizler karakterének segítségével – darabokra szedi az emberi természetet minden mozgatórugójával együtt. Nem feledkezik el arról sem, hogy nem elég tudni, ki a tettes, azt bizonyítani is kell. Így, míg A halál angyalában nagy botrányt kavart gyilkosságok nyomán kergettünk egy ismeretlen, de egyre inkább kiismerhető tettest, addig A sötétség angyalában (a könyv hosszúságához mérten) szinte azonnal megismerjük a tettes nevét – ő maga mégis mindaddig kicsusszan a markunkból, amíg nem tudjuk pontosan, mi készteti szörnyű tetteire, s ez hogyan használható fel ellene.
Nem kíván megfelelni semminek és senkinek, nem kerülgeti a tabukat. Nem a szolidaritás és a politikai korrektség perspektíváit mérlegeli, hanem az emberi, nagyon is emberi útvesztők nyomvonalán haladva teszi fel íróilag megdolgozott kérdéseit. Olyan prózát írt A varjúkirályban, amely kortársivá avatja a valóságot (sic!), itt és most kelt indulatot, együttérzést. Viszolygást és félelmet. Szorongást. Vakmerő vállalkozás; nietzschei értelemben segít élni.
Miközben sokan azt találgatják, vajon ki írja meg elsőként a mostani járványidőszakot is feldolgozó karanténregényt, Olaszországban már meg is jelent az első olyan kötet, amely a pandémia társadalmi alapkérdéseivel foglalkozik. Paolo Giordano fizikus-író (A prímszámok magánya, Az emberi test, Ezüst és fekete) új, Járvány idején című szellős kötete nem fikció, sokkal inkább reflexiók láncolata (…), amely nem irányt mutat, inkább kicsit összegez és elgondolkodtat.
A Cilka utazása azért sokkoló olvasási élmény, mert rádöbbenti az olvasót, hogy az az embertelenség és kegyetlenség, ami a náci haláltáborokban körülbelül négy évig tartott, a szovjet megfelelőjükben jóval tovább, még Sztálin 1953-as halála után is rettegésben tartotta az embereket. A történelem nemcsak, hogy megismétli önmagát, de sokszor nem is ismétlésről van szó, hanem a régi rémtettek észrevétlen folytatásáról.
Zoltán Gábor a II. világháborús történések jó ismerőjeként ugyanis egy kimondottan furcsa vállalkozásra adta a fejét, és az amúgy a Magvető Kiadó gondozásában már több évtizede minden évben megjelenő Szép versek mintájára megírta ezt a kötet, mégpedig a címből is sejthetően az 1944-es évre vonatkoztatva. A szerző végigveszi az ebben az évben hazánkban megjelenő (természetesen nem az összes, de mindenképpen a legjellemzőbb) verseket számtalan ismert (Áprily, Kassák, Radnóti, Faludy, Weöres) és számtalan mára már teljesen ismeretlen költő tollából, majd azokat elemzi, megjegyzéseket fűz hozzájuk, és összefüggéseket keres.
Az elszigetelt és zárdai szigorúságú haszid közösségben felnövő Deborah Feldman élettörténete az akarat diadala. Megpróbáltatásairól és kitöréséről szóló botránykönyve, az Unortodox felszabadító erejű olvasmány.
Noha maga a kötet alapkoncepciója egyszerű – szabadítsuk rá az élőhalottak seregét a középkori Magyarországra –, a szerző szerencsére kihozza a történetből, amit lehet. Egyáltalán nem csak arról van szó, hogy kapunk egy sokadik zombi-inváziós sztorit, amelyben modern fegyverekkel felszerelt férfiak és nők helyett lovagok irtják a megelevenedett hullákat. Noha az akcióé a főszerep, de a regény folyamán egyre többet foglalkozik azzal is a szöveg, hogy a középkori emberek hogyan tudják feldolgozni az élőhalottak megjelenését, mit tudnak kezdeni ezzel a bizarr jelenséggel. Bíró szerencsére több különböző választ is ad a kérdésre, remekül illusztrálva a különböző hátterű személyek felfogását. Közben az is végig érezhető a szövegben, hogy a középkori embernek a feltámadás-feltámasztás jelenségéhez egészen máshonnan és máshogyan közelít, mint mi.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt ajánlom ezt a művet azoknak, akik most ismerkednek Shakespeare életművével. Elképzelhetőnek tartom, hogy segíthet saját értelmezés kialakításában, akár úgy is, hogy fölismeri a drámák szövegének és az esszék megállapításainak ellentmondásait. Ajánlhatnám akár tanároknak is, akik vitát akarnak kiváltani magyaróráikon: lehet az elemzésekben találni olyan részleteket, amik ellenvéleményeket csalnának elő a művek szövegeit ismerő tanulócsoportok tagjaiból.
Aki egy disztópiára, poszt-apokaliptikus sci-fire, esetleg orvostechnológiai szakzsargonban bővelkedő technothrillerre számít Peter May regényével kapcsolatban, az vélhetően csalódni fog. Aki viszont szereti a filmszerűen pörgős, számos hatást és alzsánert ötvöző, könnyen olvasható, nem szokványos keretek közt játszódó, aktuális témájú krimiket, az nagy valószínűséggel értékelni fogja a Vesztegzár legtöbb elemét.