Nick Hornby: Olyan, mint te

Nick Hornby: Olyan, mint te

Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.

Arsène Wenger: Életem piros-fehérben

Arsène Wenger: Életem piros-fehérben

Arsène Wenger a rá jellemző stílusban veszi végig élete és karrierje legfontosabb állomásait önéletrajzában, ami nem csupán futball- és sportkönyvként, de akár életvezetési útmutatóként is megállja a helyét. A francia szakember autobiográfiája azonban nem nyitja szélesre a magánéletére néző ablakokat, és a szöveg gazdaságossága épp annyira erénye, mint amennyire az egyik legfájóbb pontja is.

Max Porter: A bánat egy tollas állat

Max Porter: A bánat egy tollas állat

Engem mindenesetre most is magával ragadott a Varjú alakja, így Porter műve egyfelől egy méltó főhajtás a nagy előd előtt, másfelől azonban egy nagyon is egyedi, nagyon is személyes alkotás, ami egyszerre vicces, szórakoztató és szomorú. Bár jelentősége nem lehet akkora, mint a nagy elődé, de így is jó belépő lehet a Hughes-életműbe – de természetesen azért önállóan is megállja a helyét. Mindenesetre ajánlom.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő

Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.

Sarah MacLean: Hozományvadászok ​kíméljenek!

Sarah MacLean: Hozományvadászok ​kíméljenek!

Most is adva van egy talpraesett, boldogságra vágyódó arisztokrata lány és egy bukott angyal hozományvadász márki. Van itt is szerencsejáték klub, vannak testvérek, akikről gondoskodni kell, van nagyon gonosz szereplő, akivel el kell bánni. Van némi verekedés, van egy barátzónában ragadt kedves fiú, és vannak további érdekes klubtulajdonosok, akikből majd jó folytatásokat lehet írni.

Neil Gaiman, Terry Pratchett: Elveszett Próféciák

Neil Gaiman, Terry Pratchett: Elveszett Próféciák

A könyv cselekménye egészen a Teremtésig nyúlik vissza, ahol megismerjük főszereplőinket: Azirafaelt, az angyalt és Crowleyt, a démont. Majd nagyot ugorva az időben a 70-es 80-as évek Angliájában találjuk magunkat. 6000 évvel azután, hogy minden elkezdődött, úgy tűnik, közelít a világvége: az Antikrisztus megszületett, és ahogy betölti a 11 éves kort, birtokába kerül természetfeletti hatalmának, és előidézi az Apokalipszist. Az Alvilág szolgái gondoskodtak róla, hogy megfelelő helyre kerüljön, vagy legalábbis ők így hitték, viszont egy sátánista apácarend, egy kelletlen démon és egy angolabbnál is angolabb házaspár kissé összekuszálta a szálakat.

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jane Austen: Meggyőző érvek

Volt kamaszkoromban egy komolyabb Austen korszakom, amikor emlékeim szerint minden könyvét elolvastam, de ebből semmire sem emlékeztem. Nem egy ismert regény, lehet, hogy nem is olvastam anno, vagy csak nem voltam elég érett, hogy értsem. Most nagyon tetszett Anne bölcsessége és gondolkodásmódja. Még mindig imádom Austen stílusát, a gyönyörű mondatait, tájleírásait, jellemeit.

Hannu Rajaniemi: Öröknyár

Hannu Rajaniemi: Öröknyár

Ne higgyünk tehát neki: a regény kápráztatóan fantáziadús világot teremt, melynek vannak ugyan horrorisztikus elemei, de például a legnagyobb és legfélelmetesebb ismeretlent – a halál utáni létet – matematikushoz illő (ez Rajaniemi eredeti hivatása) következetességgel és logikával, kozmikusságában is már-már földhözragadtan reális módon mutatja be. Ugyanez igaz a fő cselekményszálra is: az Öröknyárt nyugodt szívvel címezhetnénk alternatív történelmi kalandregénynek, urban fantasynek, vagy ahogy Rajaniemi fogalmazott egy interjúban: ektopunknak – mindezt ráhúzva egy klasszikus kémregény szikár csontvázára.