Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Nem kíván megfelelni semminek és senkinek, nem kerülgeti a tabukat. Nem a szolidaritás és a politikai korrektség perspektíváit mérlegeli, hanem az emberi, nagyon is emberi útvesztők nyomvonalán haladva teszi fel íróilag megdolgozott kérdéseit. Olyan prózát írt A varjúkirályban, amely kortársivá avatja a valóságot (sic!), itt és most kelt indulatot, együttérzést. Viszolygást és félelmet. Szorongást. Vakmerő vállalkozás; nietzschei értelemben segít élni.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.

Nick Hornby: Olyan, mint te

Nick Hornby: Olyan, mint te

Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.

Háy János: A cégvezető

Háy János: A cégvezető

A cégvezető 370 oldalon kapja a magáét ettől az elbeszélőtől, aki óriási lendülettel, kitartóan és sokszor könyörtelenül mutatja be a cégvezető életét, korábbi döntéseit (sőt felmutat lehetséges döntéseket is). Olvasás közben úgy éreztem magam, mintha valaki fölém hajolna és folyamatosan, megállás nélkül, hol megértőbben, hol ingerültebben vagy dühösen szembesítene engem, mint saját életem cégvezetőjét, a cégem működésével.

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Hogyan tudunk megszabadulni a személyiséget szorongató, szabadságot korlátozó helyzetekből és szerepekből, a törések emlékétől, a minket ért traumák következményeitől; mit jelent a szabadulás, van-e esély rá: ezekre a kérdésekre keresi a választ Szabó T. Anna új novelláskötetében, melynek szereplői, tinédzserek és felnőttek, férfiak és nők leginkább a ránk hagyományozott, felvett vagy minket ért rosszból keresik a kiutat, vagyis az önmagukhoz vezető utat kutatják.

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Az elbeszélő pedig olykor kilép a Bach által átlátható térből és történésekből, hogy mi láthassuk, hogyan válik a 18. században még jó munkaerőnek és adófizetőnek tartott szorgalmas német közösség a Szovjetunióban ellenséggé, hogy a rettegő, ezért túlbuzgó alattvalók hogyan tudják túlszárnyalni a megvalósítás során a vezér legmerészebb elképzeléseit is. A haldokló Lenint és a biliárdozó vagy kóbor kutyákat etető Sztálint bemutató részletek kicsit tendenciózusak, de nem hiányoznak azokból sem a szimbolikus elemek. Azt hiszem, a legjobban az az epizód sikerült, amikor a nagy vezér hatalmas birodalmában utazgatva véletlenül leszáll a vonatról, és leereszkedik népéhez, de mindent annyira kicsinek lát, hogy pánikba esik, és elmenekül.

Elena Ferrante: Nő a sötétben

Elena Ferrante: Nő a sötétben

A már-már polgárpukkasztó könyveiről elhíresült olasz író, Elena Ferrante Nő a sötétben című művével ezúttal a nyugati társadalom konvencionális női szerepeinek legszentebbikébe áll bele: az anyaságba. De elgondolkodtató bátorság vagy önkényes provokáció bújik meg a pillanatképek sokaságára épülő naplószerű írásban?

Mark Haddon: A delfin

Mark Haddon: A delfin

Angelica egy fegyver nélkül harcot vív, ami legalább annyira hősies, mint Periklészé, még ha a lánynak nem izommunkával, hanem lelki ellenállásával kell is legyőznie az ellenfelét. De vajon hogyan lehet felvenni a harcot egy alá-fölérendeltségen alapuló kapcsolat ellen? Érdemes-e küzdeni egy olyan helyzetben, ahol senki sincs velünk, ámde többen is vannak ellenünk? Mennyire képes valaki kegyetlen és zsarnoki lenni a szeretet álarca mögé bújva? És persze vajon meg lehet-e neki bocsátani?