A regény alapjául megtörtént események szolgálnak, bár a szerzők szerint ez nem igen számít. Szerintem azonban nagyon is. Egészen másképp olvastam, főként annak tudatában, hogy Stefan Thunberg a „Military Gang” néven elhíresült bankrablók öcsikéje.
A skandinávoknak fekszik ez a műfaj. Sikerül megint egy fjällbackai család szennyesét kiteregetni, ami csak úgy bűzlik a vallási fanatizmusból eredő beteg küldetéstudattól, szerelmi háromszögektől, tiltott viszonyoktól, ergo van itt mindenféle nyalánkság – és persze közben új részleteket kapunk Erica húgának, Annának a sorsáról is, mert a családon belüli erőszak is szervesen beépül ezekbe a könyvekbe.
Ez egy jó krimi. Kicsit beteg, amolyan skandináv módra, de pont ezt szeretjük. Viszont szépen összefésüli a szálakat a végére, tud meglepetést okozni, tehát bőven elég jó ahhoz, hogy kapjon egy esélyt a másik könyve is.
Kissé groteszk, amolyan modern népmese nagyon északi módon. A szereplők is korunk hősei, a furfangos Juntunen – foglalkozását tekintve bűnöző, az alkesz katona Remes és a vallásos, jóságos öregasszony Naska, mellékszereplői prostik, egy többszörös gyilkos és egy csalódott rendőr.
Ez rendben volt. Nem értem a fanyalgókat, Stieg Larsson nem fog a sírjából kikelni és megírni a Millenium sorozat maradék hét részét, tehát a negyedik könyv nem is lehet OLYAN, mintha ő írta volna.
2006 egyik fagyos januári napján egy magányos farkas átlépi a norvég-svéd határt majd némi bolyongás után Hesjövallen falucska határába ér. Régóta van már úton, és egyre éhesebb.
Igazi skandináv krimi: érdekes, nem fekete-fehér karakterekkel, csavarokkal, emberi gyarlósággal, és persze bűnnel.